3. Rész: A kellemetlen kísérő

~Niky szemszöge~

Nem tudom, hogy Claunak mi baja Rossal? Szerintem nagyon kedves.  Mondjuk az is igaz, hogy Clau nem szokta meg a kedves fiúkat. Nálunk nem voltak túl kedves fiúk.  Ez most nekem is nagyon szokatlan, hogy találkoztunk egy kedves fiúval akit nem csak a verekedés meg a piszkálás érdekel.  Lehet, hogy Claunak ezért nem szimpatikus. És ha azt gondolná, hogy összejövök vele akkor azt a gondolatot kiverheti a fejéből. Nem is ismerem.
- Hé Clau - szólítottam meg. Ő csak nagy szemekkel rám nézett. - Ha azt gondolod, hogy összejönnék vele akkor ezt most verd ki a fejedből. Igen,nekem is szokatlan, hogy találkoztunk egy kedves fiúval.  Igen,megadtuk egymásnak a telefonszámát. De én úgy tekintek rá mint egy új haverra.
- Haverra? Már haverok is vagytok? -kiakadt
- Oké, akkor elmondom neki, hogy nem vágyok egy kapcsolatra. És ezt el kell viselnie, ha tetszik ha nem.  És.. van számodra egy nem túl jó hírem. - kezdtem.
- Na mond.
- Meghívott magukhoz vacsorázni.
- Hogy mi? És.. és elfogadtad?
- Persze, hogy nem. Azt mondtam, hogy majd még átgondoljuk. Tudod, hogy semmire sem válaszolok addig, ameddig veled nem beszéltem meg.
- Igen tudom. És szerintem még nem kéne oda mennünk. Még nem is ismerjük a családjukat.
- Igen. Én is ezen gondolkodtam. Akkor majd ha jobban megismerjük egymást - dőltem el az ágyon. Éreztem Clau pillantását rajtam és gyorsan hozzátettem - Persze. Csak ha te is benne vagy.
-Nem akarom megismerni, semmi érdeklődésem sincs iránta!
- Oké, akkor nem megyünk. Na de hagylak. Gyönyörködj csak a házban. Én is megyek.
- Oké. A földszintet még nem is láttam - gondolkodtam el és le is szaladtam. A lépcső alján megdermedtem. Gyönyörű látvány tárult a szemem elé. Hogy vehettek egy ilyen házat?
- Ez.. nagyon szép. Anyáék jól kitettek magukért.
- Igen. Nagyon szép. A legjobbat akarták neked. De figyi. Mi lesz a sulival?
- Csak holnap kell menni beiratkozni. Addig szerintem van bőven időnk. Pakoljunk ki.
- Igen ez egy remek ötlet. Menjünk - mondta Clau és elindult fel. Én még egy percet gyönyörködtem kábé úgy mindenben és én is elmentem kipakolni. A szobámba beérve a bőröndömhöz léptem és kinyitottam. Odamentem a szekrényhez és azt is kinyitottam. Nagyon meglepődtem. Nagyon nagy. Jó sok ruha fér bele. Elkezdtem a szekrényembe helyezni a ruhákat. Úgy egy órát elvoltam ezzel. Úgy gondoltam, hogy átmegyek Clau szobájába,ő hogy áll. Kopogás nélkül nyitottam be. Már megszoktuk, így nem lepődött meg.
- Te már meg is vagy? - kérdezte.
- Igen. Te már végeztél?
- Még nem.
- Segítsek?
- Azt megköszönném. - nevette el magát. Odamentem hozzá és segítettem a ruhákat betenni a szekrénybe. Ezzel is el voltunk. Mikor mindkettőnknek kész lett, úgy gondoltuk, hogy enni kéne valamit. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy semmi nem volt itthon. Szóval elmentünk a közeli boltba, ami csak pár háztömbnyire van innen. Elindultunk bevásárolni.
- Mit is veszünk pontosan? - kérdeztem hirtelen.
- Nem tudom. Valamit amit most megeszünk és holnap reggelire.
- Igen és holnap pedig összeírjuk, hogy mi kell és valamelyikünk eljön vásárolni.
- Az a valamelyikünk pedig te leszel. -mondta Clau.
- Ne máár. Nekem holnap el kell menni a suliba. Te meg kereshetnél valamilyen munkát.
- Igaz. De milyen munkát?
- Nem tudom. Elsőnek valamilyen könnyűt. Utána pedig lehetne valamilyen nehezebbet vagy nem is tudom.
- Igen,holnap akkor meg is nézek pár éttermet.
- Oké. Én pedig ha szünet lesz, akkor én is elkezdek valamit.
- Suli mellet?
- Miért is ne?
- Te tudod. Én nem szólok bele.
- Jobban is teszed. - mondtam és közben oda is értünk a bolthoz. Vettünk egy üdítőt és valamilyen fánkot. Vagyis azt csak Clau vette. Mikor megvettük ami kell, indutunk haza. A házba beérve én rögtön a konyha felé vettem az irányt. Letettem a szatyrokat és mindent - vagyis csak amit vettünk - eltettem a helyére. Hallottam, hogy csengetnek.
- Clau kinyitnád?
- Persze - hallottam a választ. Én tovább rakosgattam a holmikat.
- Niky.
- Igen? - fordultam meg.
- Látogatód van - mondta egy kicsit szúrós pillantással. Persze én ebből semmit nem értettem. Erre hamar rájöttem, mikor megláttam őt.
- Mi járatban? - néztem rá értetlenül.
- Erre jártam és gondoltam benézek. Ugye nem zavarok?
- De, igazából zavarsz. Majd talán máskor. Szia! -csapta volna be előtte az ajtót, de én megállítottam.
- Nem, komolyan sietek. Majd talán máskor. Holnap ráértek? - nézett Claura Ross. Bejött a házba. Clau is jött Ross után. Nem túl biztató nézéssel.
- Én holnap megyek az új sulimba.
- Én pedig holnap megyek állást keresni.
- Elmenjek veled? - kérdezte hirtelen Ross. Clau csak értetlenül ránézett és válaszra nyitotta a száját csak megelőztem.
- Igen. Kísérd el. Nem akarom, hogy eltévedjen.  De most menj, mielőtt keresni kezdenek. - toltam ki az ajtón - Na szia - köszöntem el és gyorsan bezártam az ajtót.
- Te meg mi a fenét csinálsz? - kérdezte idegesen Clau.
- Tudod. ez a srác beléd van esve.
- Mi?? Nem. És hidd el, ha így lenne, belefojtanám a saját dobjába!
- De. Nem láttad, hogy néz rád?
- Hiszem most is hozzád jött
- Vagy csak azért jött, hogy lásson. Clau tudom, hogy nem szoktad meg a kedves fiúkat de fogadd el, hogy vannak még a világon. Holnap elmentek és szépen összebarátkoztok. És téma lezárva.
- Ezt nem teheted velem.
- De tehetem. Hidd el. Jó lesz.
-Chh, nagyon! -keresztbe tett kézzel leült a székre. - mondta Clau, én csak kacsintottam és felmentem. Fent előkerestem a pizsim és egy fehérneműt és elmenetem a fürdőbe.  Letusoltam ami nagyjából 20 percig tartott és elmentem lefeküdni.

~Délelőtt 10 óra~

~Clau szemszöge~

Kialudtam magam, a jó pihe puha ágyban. Már jó pár napja nem aludtam ki magam. Ez jól jön, mivel ma Ross is velem jön, és ki nem állhatom. Nem szeretném látni azt az egoista pofáját, és látszik, hogy milyen gonoszan mosolyog. Meg az a festett haj. Hányingerem van tőle. Már cseppet sem jókedvűen kikászálódtam az ágyból, és mentem le a konyhába. Álmos fejjel, alig látok valamit, a szemem kezd visszacsukódni. De azért annyit láttam, hogy le tudjam venni a szekrényről a tegnapi fánkot. Csokis volt a teteje, csoki tortadíszekkel, ez a kedvencem. Elővettem nagy nehezen egy tányért, és nekiálltam a reggelimnek. Ó, bakker! A kakaó! Igen, 18 éves vagyok, és szeretem a kakaót. Nincs semmi rossz abban. Felálltam a székről, már kicsit pörgősebben, mint ahogy leültem, és nekiálltam elkészíteni a kakaót. Hirtelen csöngettek. De jó, pont ez hiányzott, a postás, és én pizsamában kakaót készítek. Jajj de jó. Hirtelen elment a kedvem. Még egyszer megnyomta az illető a csengőt, én meg nagy nehezen odaslattyogtam a papucsomban az ajtóhoz, és kinyitottam. Ott állt az a személy, akire most a legkevésbé vagyok kíváncsi. Ott álltam előtte, pizsiben, mamuszban, Ő meg szóhoz sem jutott.
-Bocsáss meg, felébresztettelek?-visszahúzódott a bűntudattól, hogy felébresztett-e.
-Hidd el, akkor már nem állnál itt az ajtóban.
Kuncogni kezdett. Úgy látszik viccesnek találta a hozzászólásomat. Tágabbra nyitottam az ajtót, hogy jöjjön be, mert már kezdtem fázni.
-Miért jöttél? -kérdeztem keresztbe font karral, és a félkész kakaómhoz sétáltam, befejezni.
-Te......nem is tudod?
-Micsodát? -öntöttem bele a tejet a kakaóporra, és kevergettem.
-Hogy...Nikyvel megbeszéltük, hogy 10:30-ra -nézett a kezén lévő órára.-jöjjek érted, és akkor megyünk keresni neked munkát.
-Nekem nem mondta. Jó. Tudod mit? Várj meg, amíg elkészülődök. Leült velem szembe a székre.

Én a fánkomhoz, és elkezdtem megenni, meg ittam hozzá a friss kakaómat, az előttem ülő srác meg csak nézett. Mivel itt volt, ezért kénytelen voltam gyorsan behabzsolni a fánkot, és meginni az italomat. Gyorsan felfutottam a fürdőbe, megfésültem a hajam, meg az összes többi....... Épp állapotban lefutottam Ross-hoz, és indultunk el. A bejárati ajtónál megállt, és felém fordult. Megkérdezte, hogy merre, és csak annyit válaszoltam, "Az állatorvoshoz". Ő csak bólintott, és elmentünk a kocsijához.
~Út közben ~
Pár percig csendben ültünk. Már az elejétől nem hagyott nyugodni egy kérdés. Úgy döntöttem, megkérdezem:
-Miért jöttél el velem?-kérdeztem.
Kicsit gondolkodott, majd elkezdte.
-Mert.....tudom, hogy nem bírsz és.....szeretném, ha ez megváltozna.
-Mégis miért olyan fontos ez, hogy bírjalak?
-Mert.....én bírlak. És jó lenne, ha barátok lennénk. Tényleg! Miért nem jöttetek tegnap át vacsorára?
-Meert miért mentünk volna át egy vadidegen családjához?-kicsit már felháborodtam.
Nem válaszolt, csak rám nézett. Csendben telt az út tovább. Beértünk az utcába, de nem találtunk parkolót. 5-ször kerültük meg az intézményt, de nem jutottunk semmire. Végre sikerült egyet találunk. Már azt hittem, hogy ilyen nyomi, hogy még egy parkolóhelyet sem tud találni. Késésben voltam, ezért gyorsan kiszálltam a kocsiból, befutottam az épületbe, és szerencsére tudtam, hogy melyik szobába kell, hogy menjek. Megtorpantam az ajtó előtt, vettem egy mély levegőt, és hirtelen megszólalt Ross.
"Mehetünk." Nagyon megijedtem, gyorsan megfordultam és ellöktem a mutatóujjammal, jelezve, hogy Ő itt marad. Először nem esett le neki, aztán végül megértette. Miután lecsillapodtam, bementem. A doktor úr udvariasan fogadott. Elmondta, hogy mi(k)nek kell megfelelnem. Kérdezte az életrajzomat, ami nem volt túl hosszú, ezért sikeresen elmondtam, mert elfelejtettem kinyomtatni. Miután befejeztem az életemről beszámoló fogalmazást, feltett még pár kérdést. A tudásomhoz képest sokat tudtam, így megkaptam a takarító szerepét kezdetlegesen. Jövő héten már el is kezdhetek dolgozni. Annyira örültem, hogy megkaptam az állást. Örömöm az épületből kijöve Ross-tól ment el.

~ Niky szemszöge ~

   Ha hazaérek akkor Clau tuti ideges lesz, mivel nem tájékoztattam arról, hogy Ross 10:30 - ra ott lesz érte. Ezen nem is volt sok időm gondolkodni, mivel miután Ross kitett a sulinál - igen Ross felajánlotta, hogy elvisz - egyből elkezdtem görcsölni. Sok számomra idegen ember ment el mellettem és furán néztek rám, olyan ,, Ez meg mit áll itt mint egy szobor '' nézéssel. Ebből a nézésből ki tudtam deríteni, hogy bizonyára ők a menő diákok, akik mindenkit lenéznek. Eldöntöttem, hogy velük inkább nem foglalkozom és elindultam az épült felé. Az ajtó fölött volt írva az iskola neve. Hollywood Art High School nagy betűkkel. Remegő kézzel nyitottam ki az ajtót és már csak azt vettem észre, hogy bent vagyok. Egy átlagos iskolának nézett ki. Egy nagy folyosó tele diákokkal. A falaknál szekrények, melyek ki voltak dekorálva. Gondolom ez szokás. A bámulásomból egy fiú hang zökkentett ki.
- Új vagy itt? - kérdezte kedvesen. Én idegesen ránéztem. Sötétbarna haja összevissza állt. Barna szeme kedvesen csillogott. Fekete farmer volt rajta és fekete deszkás cipő. Fekete bőrdzseki volt rajta alatta pedig fehér póló. Állati jól nézett ki. Mikor kellően szemügyre vettem válaszoltam a kérdésére.
- Igen.. Igen új vagyok. Megtudnád mutatni hol van az igazgatói ? - kérdeztem.
- Persze. Én is oda megyek. Gyere elkísérlek - mondta kedvesen majd hozzátette - Amúgy hogy hívnak?
- Nikolett Jonshon. És téged?
- Dylan O'Brien - mutatkozott ő is be. Hamar odaértünk az igazgatóihoz. Dylan bekopogott. Egy olyan 29 év körüli nő nyitott ajtót.
- Jó napot. Ő itt Nikolett Jonshon. Beiratkozni jött, engem pedig hivatott az igazgató - szólalt meg Dylan. A nő beinvitált minket. Kicsit félve lépkedtem a számomra még ismeretlen - mivel még csak a nevét tudom - fiú mellett.
- Jó reggelt. Üljenek le. - szólalt meg az igazgató. Mi szófogadóan leültünk egy-egy székre és figyelmesen vártunk.
- Ha jól tudom maga Nikolett Jonshon. Új diák. A beiratkozás miatt jött. - nézett rám.
- Igen. - mondtam enyhe mosollyal az arcomon.
- Nagyon gratulálok. Egy ilyen iskolába nem sok gyerek felel meg. Maga ifjú hölgy nagyon tehetséges. A papírokat az asszisztensem máris hozza. Addig is Dylan. - nézett rá a diri. - Dylan. Nagyon meglep a változásod. Csak nem megkomolyodtál? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Hát tudja. Sosem késő megkomolyodni. Úgy gondoltam, hogy kipróbálom milyen.- mosolyodott el Dylan.
- Remélem tetszeni fog a dolog és mostantól komoly leszel
- Meglátjuk. - felelt még mindig mosolyogva.
- Köszönöm, most elmehet - Dylan felállt és elhagyta a szobát. Ezután a diri felém fordult. A beszélgetésük során aláírtam a papírokat. - Remélem jól fogja itt érezni magát.
- Ez nem kérdés. Mindig is ide akartam járni.
- Ennek nagyon örülök. Az asszisztensem odaad minden felszerelést.
- Rendben.
- Rendben. Most elmehet.
- Viszontlátásra. - köszöntem el és kimentem a szobából. Amy - az asszisztens neve - előtt megálltam. Odaadta a felszereléseket és már mentem is. A bejárati ajtó előtt láttam, hogy Dylan ott áll és vár valakit. Hamar kiderült, hogy engem. Zavartan megálltam előtte. És ránéztem.
- Na, hogy ment? - kérdezte.
- Jól. Asszem. - mondtam bizonytalanul.
- Nyugi. minden oké lesz. Hé körbevezesselek a suliban? - vetette fel az ötletet.
- Azt..megköszönném. - mondtam és elindultunk. Mindent megmutatott és mindenről elmondta, hogy mi. Úgy egy órán át sétáltunk az iskolába. Jobban megismertük egymást. Sokat röhögtünk. És a barátainak is bemutatott - Wow - Mikor már tényleg mindent megnéztünk úgy gondoltam, hogy ideje haza indulni. Nekem csak holnap kell majd  jönnöm. Ross üzent, hogy jöjjön-e értem. Gondolkodtam végül arra jutottam, hogy nem kell. Egy kicsit gyalogolok, abba még senki nem hallt bele. Sétálás közben nézegettem az utcákat. Los Angeles nagyon szép.

~ Délután 15:30 ~

Mikor haza értem Clau ült a konyhában és gondolom engem várt. Lassacskán bementem mert gondoltam, hogy kapni fogok a reggeli incidensért. Mondjuk nem volt olyan nagy de a részéről igen. + nem nagyon kedveli Ross-t.
- Sziaa.... Milyen volt a napod? - kérdeztem félve. Ő csak mosolyogva rám nézett.
- Találtam állást. Egy állatorvosnál. Kezdésképp még csak takarítónak. De megfelel. És neked, milyen napod volt? Milyen a suli? - nem hozta fel Ross-t. Na most vagy csinált vele valamit, vagy ezt a témát nem most fogjuk megvitatni.
- Ohh a suli irtó klassz. Volt ott egy fiú Dylan O'Brien. Nagyon cuki. Körbevezetett a suliban és még a haverjainak is bemutatott.  - áradoztam a mai napomról.

És ez lenne a 3. rész. Remélem tetszett nektek. Ha igen akkor jelezzétek :) A kövi rész hamarosan érkezik. 

                        Puszii Niky és  Cleo

2. Rész: Az ellenszenves idegen

~Clau szemszöge~


Sokára tartott, míg kicsomagoltunk, mert annyi hely volt az egész szobában, hogy alig tudtuk eldönteni, mi hol legyen. Mindketten oda tettük a dolgainkat, ahova csak szerettükvolna , de olykor vitáztunk egy-egy holminál. Körülbelül egy óra kicsomagolás után, megbeszéltük, hogy mit csináljunk. Én már éhes voltam, és tudni illik, hogy nem csak aludni, de enni is szeretek. Oké, azért annyit nem, de ami a fogamra való abból nagyon sokat. Elővettem a telefonomat, és megkerestem a legjobb éttermet. Barátnőm ebbe rögtön belegyezett, és elkészülődtünk, ezután mentünk a buszmegállóba. Pechünkre lekéstük a buszt, így várnunk kellett fél órát a következőre.
-Hallod? Nem alakul jól a mai napunk.-mondtam a 2 percig tartó csend után.
-Hé, fel a fejjel! Még csak most kezdtük a napot. Lefogadom, hogy csodás napnak ígérkezünk elébe. És már csak 17  perc és itt a busz. Ja, most jutott eszembe, hogy mit is akartam kérdezni fél órája. Tudod merre van az étterem?
-Igen, persze.-válaszoltam. Egy kicsit elbizonytalanodtam, mert nem nagyon emlékszem. Az utcára, de még az étteremre sem. Elfordultam Niky elől, mert nem akartam, hogy lássa az arcomon, hogy valami nincs rendben. Megérkezett hosszú idő után a busz. Felszálltunk rá, leültünk és vártunk. Nikynek fogalma sem volt, hogy mikor kell leszállnunk, de ez nem is baj, hanem az a gond, hogy én sem tudtam. Nézegettem a leszállóhelyeket, hátha eszembe jut valamelyik. Niky arra eszmélt fel, hogy megszólal a hangosbemondó:
-Hölgyeim és Uraim, megérkeztünk a végállomáshoz. Mellettem már álló, mert eddig csak ülő lány értetlen fejet vágott hozzám, majd leszálltunk. Egy perc megemlékezést tartottunk, hogy vége az utazásnak és higgadtan megkérdezte:
-Ugye tudod, hogy hol vagyunk?
-Persze, csak kövess! - Indultam el a nekem tetsző irányba.

~Niky szemszögéből...~


Mikor felszálltunk a buszra Clau nagyon ideges volt valami miatt. Próbáltam rájönni, hogy miért de nem tudtam kitalálni. Remélem pontosan jól tudja, hogy merre megyünk mert ha nem és eltévedünk, a számunkra még idegen városban, én kinyírom. A nagy gondolkodásom közepette arra eszméltem fel, hogy a bemondóba bemondják, hogy megérkeztünk a végállomáshoz. Én felálltam és idegesen Claura néztem. Ő csak egy kicsit félénken rám nézett. Leszálltunk a buszról és én még higgadtan megkérdeztem.
- Ugye tudod, hogy hol vagyunk? .
-Persze, csak kövess! - elkezdett indulni a boltok felé.
20 perc után végre Clau is ráeszmélt, hogy bizony eltévedtünk.
- Na jó de hogyan jutunk haza?
- Na ez egy igazán jó kérdés. Figyelj ott áll valaki kérdezzük meg tőle, hogy hol is vagyunk pontosan.
- Rendben menjünk - indultunk az emberke felé. Mikor oda értünk félénken megszólítottuk.
- Elnézést meg tudja nekünk mondani, hogy hol is vagyunk pontosan? - kérdezte Clau. Az emberke  megfordult és mosolyogva válaszolt. Nem tűnt nagyon öregnek, sőt egészen fiatal volt. Úgy 18 - 19 év körül.
- Ugye újak vagytok?-  kérdezte.
- Igen eltalálta - válaszoltam mosolyogva.
- Először is ne magázzatok még csak 19 vagyok. Egyébként a nevem Ross Lynch. - mutatkozott be.
- Én Nikolett Jonshon.
- Én pedig Claudia Freese - mutatkoztunk be mi is. Ő csak mosolyogva üdvözölt. Cuki mosolya van.
- Akkor. Meg tudod nekünk mondani, hogy hol is vagyunk pontosan? - kérdezte Clau
- Indicare street. Ti hová mentek?
- A Minedows streetre.
- Pont arra megyek. Vigyelek el titeket? - én csak Claura néztem. Ő pedig rám.
- Ha nem vagyunk a terhedre
- Dehogy vagytok. Gyertek. - mutatott a kocsija felé. Egy fekete BMW. Nem rossz. Elmentünk a kocsijáig. Én előre Clau pedig hátra ült és el is indultunk.

~Clau szemszöge~

Ültünk a kocsiban, szótlanul. Kedvesnek tűnik, csak kicsit túlságosan is az. Mi nem ezt szoktuk meg, nálunk szinte a háromnegyed srác bunkó. Engem ez meglepett, hogy ilyen segítőkész, már ha ezt annak lehet-e nevezni. De ez részemről egy pluszpont. Nem tudom, hogy fogunk-e még vele találkozni a közeljövőben. Lehet, hogy ez egy álca és csak ki akar minket használni. Nem nagyon bízom eleinte az emberekben, főleg, ha ilyen kedvesek. Nem szeretném, hogy Niky egyből belehabarodna, mert ki tudja, hogy mi lesz a vége. De az se biztos, hogy bunkó. Én ezt nem szoktam meg. Meg.... milyen dolog az, hogy leszólítok valakit az utcán és megkérdezzem, hogy merre is van ez meg ez az utca, Ő meg egyből felajánlja, hogy elvisz. Furcsa előérzetem van. Meghallottam, hogy Ross és Niky beszélgetnek. Én nem akartam ebbe bele menni. Amennyire kedvesnek tűnt, most olyannyira furcsa. Én csak hallgattam, hogy mit fecsegnek, igazából nem nagyon érdekelt. Csak unottan kifelé nézegettem az ablakon keresztül, legalább néztem a várost. Nem is figyeltem a közelemben lévő társaságra, de arra felfigyeltem, hogy megérkeztünk. Kiszálltunk a kocsiból, Ross széles mosollyal az arcán elköszönt, Niky még integetett is, én csak egy "Csá"-t feleltem. Ahogy mentünk a kapu irányába, láttam Nikyn, hogy furán néz rám. Gondolom azért, mert nem köszöntem "normálisan" el Ross-tól. Mert ha Niky találkozik egy ilyen kedvesnek látszó sráccal, neki a "Csá" az fura. Nem kérdeztem meg, hogy mi a baja velem, majd ha szeretné, úgyis elmondja. Most kicsit lehangolódtam Ross-tól.
-Olyan csöndes voltál a kocsiban, minden rendben?
-Nem bízom ebben a Ross gyerekben. Olyan....furcsa. Nem tudom miért, rossz előérzetem van.-nyitottam ki az ajtót. Niky reagált volna a megjegyzésemre, de tátva maradt a szája, legalábbis gondolom, mert hangokat már nem hallottam felőle. De nem csak barátnőmet lepte meg a ház, hanem engem is. Ahogy beléptünk, egyből az étkezőt pillanthattuk meg. Mögötte láttuk a nappalit, ami hatalmas és gyönyörű volt. Kiérve a nappaliból, a konyhával szemben találtuk a lépcsőt, ami az emeletre vezetett minket. Niky már rohant is felfelé megnézni a szobákat. Addig én megtaláltam a garázst, majd rögtön mellette a wc-t, amiből kijöve a kabátakasztót, és egy cipős szekrényt pillantottam meg, pont a garázs ajtajával szemben. A földszintet körbejártam. Felmentem az emeletre, két ajtó volt egymással szemben egy 3 méter távolságban. A jobb oldali helyiség világosabb volt, mint a szemben lévő szoba. Bementem világosabb szobába, és megláttam Nikyt, amint épp fekszik az ágyon.

Hagytam, had pihenjen. Ezután megnéztem a "sötét" szobát is, ami a háló volt számomra, mert ott csak egy ágy volt. Kijöttem a hálóból is és a szobánk mellett, ahol épp barátnőm relaxált, mellette közvetlenül megtaláltam a vendégszobát. Hogy ne legyen a vendégszoba társ nélkül, vele szemben is volt egy ajtó, mögötte pedig a fürdő. A fürdőben volt a kád és a wc. Körbejártam a házat, megnéztem Nikyt, hogy mit csinál. A telefonját nyomkodta. Én leültem mellé az ágyra, ezt megérezte és felült. Jött egy SMS-e, és már írt vissza az illetőnek.
-Kinek írogatsz?
-Ross-nak. Miért? -pötyögte a betűket.
Megadta neki a telefonszámát? Miről maradtam le? Annyira összehaverkodtak, hogy már SMS-eznek is?
-Niky?-kezdtem félősen. Ő erre felült, hogy tudjon koncentrálni a kérdésemre. -Miről beszélgettetek a kocsiban? Mert akkor én nem nagyon figyeltem oda.
-Oh, ömm......-gondolkozott egy röpke pillanatig, majd folytatta. -van testvére, vagyis, nem egy, hanem 4, és alkotnak egy zenekart. Meg elmondta a tesójuk nevét, a bandáról pár információt. Még sose hallottam róluk.-megrántotta a vállát.
-Én igen. Mármint...általános iskolában volt egy barátnőm, aki nagyon szerette, és mindig mondta nekem, hogy hallgassam meg legalább egy slágerüket, de én nem tettem, mert nem izgatott. Ez 11.-ben volt. R5 ugye?
-Igen. És sokat beszélt a barátnőd? -láttam rajta, hogy érdekli a banda. Nem néztem jó szemmel, mert mi van, ha beleszeret a srácba? Pár dolgot mondtam, de nem túlságosan pozitívakat. Nagyon remélem, nem találkozunk vele többet.

1. Rész: Utazás

~Niky szemszöge~

Reggel arra keltem fel, hogy anya beront a szobámba.
- Niky kelj fel és pakolj.
- Mégis miért? - kérdeztem tök kómás hangon.
- Mert Los Angelesbe költözöl.
- Hogy mi? De miért?
- Ja... te még nem is láttad. - mondta anya és a kezembe adott egy borítékot ami már fel volt bontva. Én kíváncsian kivettem a papírt a borítékból és olvasni kezdtem. Mikor a végéhez értem boldogan elkiáltottam magam.  
- Felvettek - ugrottam fel az ágyból.
- Nagyon gratulálok kicsim - mondta anya és megölelt.
- Felhívom Claut, hogy elmondjam neki - mondtam és már tárcsáztam is. Pár csengés után felvette.
- Clau nem fogod elhinni, amit most mondani fogok. - kezdtem boldogan.
- Gratula csajszi felvettek a világ leghíresebb táncsulijába - mondta boldogan.
- Hogy lehet, hogy mindenki tudta csak én nem? - kérdeztem értetlen fejjel.
- Úgy, hogy anyukád még tegnap elmondta.
- Komolyan, és akkor nekem miért nem mondta el?
- Azt tervezte, hogy meglep ezzel.
- Hát ez sikerült - nevettem el magam.
- Igen nagyon, de figyi pakolj. Holnap indulsz.
- Oké de gyere át - mondtam és letettem. Egyenesen a  szekrényem felé vettem az irányt.  Kiválasztottam amit veszek fel és bementem a fürdőbe. Megmostam  a fogam, megcsináltam a hajam és felvettem a ruhát.

- Niky gyere reggelizni ! - hallottam anya hangját a földszintről. 
- Megyek - mondtam és leszaladtam. A konyhába beérve anyát pillantottam meg.
- Mi lesz a reggeli? - ültem le az asztalhoz.

- Palacsinta a kedvenced - mondta anya és elém rakta a tányért amin palacsinta volt. Reggeli közben megérkezett Clau is. Anya őt is megkínálta. Egyet meg is evett. Mikor végeztünk a reggelivel felmentünk bepakolni.
- Na akkor mit is vigyünk?
- Mindent
- Igazad van
- Úgy elmennék veled.-álmodozott Clau.
- Én meg úgy szeretném, hogy velem gyere.
- Lányok - jött be anya a szobámba és folytatta. - 2 jegyet küldtek - mi csak itt össze néztünk.
- Akkor jöhetsz velem
- Akkor mehetek veled - mondtuk ki szinte egyszerre és megöleltük egymást.
Szóval úgy telt az egész napunk, hogy mi bepakoltunk 2 bőröndbe és egy táskába és átmentünk Clau-hoz. Ott megbeszéltük az anyukájával, hogy jöhet-e velem. Persze ő beleegyezett. Így Claunak is bepakoltunk ugyan úgy, mint nekem. Este fáradtan feküdtünk le az ágyra.
- Kész. - mondtam kimerülve
- Igen kész. Figyi holnap hol leszünk addig, míg nem lesz lakásunk?
- Egy hotelben. Még aznap elkezdek lakást nézni.
- Oh rendben. Figyi - mondta én csak ránéztem . - Már várom a holnapot.
- Igen már én is. Lehet, hogy találkozunk velük.
- Igen még az lenne a mázli ha egy utcába laknánk - nevette el magát Clau.
- Igen az nagy mázli lenne. De nekem mennem kell. Reggel 6 - kor legyél nálunk.
- Olyan korán?
- Igen. Sajnos na de szia - mondtam és mentem is haza. Otthon bementem a fürdőbe lezuhanyoztam és bementem a szobámba. Lefeküdtem és rögtön el is aludtam




~Clau szemszöge~
~Reggel, 5:30 körül~

Ébresztett a telóm 5-kor. "Jól van, van még pár percem"-gondoltam, és megnyomtam egy késleltetés gombot, amit már este beállítottam, hogy legyen még 10 percem felébredni.
~10 perc múlva~
Ismét csörgött a telefonom, de kinyomtam. Így sikerült elaludnom. Hirtelen ébredtem fel, és a telefonomon 5:30 volt.

Nagyon gyorsan felkeltem, felöltöztem, reggeliztem. Elég nehéz volt elkészülődnöm, mivel nagyon szeretek aludni, és én még azt elviselem, ha 10-kor ébresztenek, ha meg előbb akkor az kihat az egészségemre. Úgyhogy csipkednem kellett magam. Miután elkészülődtem mindennel, fogtam a bőröndöm, és futottam Niky-hez, mert késésben voltam. Sprintelnem kellett a házig. Becsöngettem. Niky nyitott ajtót, és kicsit mérges volt rám.
-Hol voltál?-kérdezte az ajtóban.
-Bocsi, tudod, hogy milyen vagyok reggelente.-bementem az ajtón, és egy kicsit ezzel arrébb is löktem.

~Níky szemszöge~

Nem mondhatni, hogy nem haragudtam Claura. Egy kicsit igen, de megértem. Tudom, hogy milyen sokáig szeret aludni. Na de hagyjuk. Most épp az autóban ülők. Mellettem Clau elől pedig a szülők. Csak az anyukám és Clau anyukája jön velünk. Apuék valamilyen megbeszélésre mentek.  A reptér előtt kiszálltunk és bementünk. Még vagy 10 percet kellett várnunk.
- Nagyon hiányozni fogtok. De ugye haza jöttök látogatóba? - kérdezte anya.
- Még szép. Minden szünetbe haza jövünk. - mondtam és megöleltem.
-Nagyon vigyázzatok magatokra - Mondta Clau anyukája, és már majdnem kifolyt a könnycsepp a szeméből..
-Úgy lesz - felelte Clau és ők is megölelték egymást.
- Ideje mennünk - mondtam.
- Igen, akkor menjünk - Clau-val fogtuk a bőröndünket, és indultunk is. Sikeresen átmentünk minden ellenőrzésen. Így gond nélkül felszálltunk a gépre.  Még pár percet kellett várni és felszállt a gép. Az út felét elbeszélgettük.
- Szerinted milyen lesz Los Angelesben élni? - kérdezte Clau.
- Nem tudom.  Szerintem jó - mondtam nevetve.
- Igen szerintem is. Te bejutottál álmaid iskolájába, én pedig jöhettem veled. - mondta boldogan.
- De ugye tudod, hogy neked kell valamilyen állást találnod?
- Igen tudom, már néztem is egyet.
- Komolyan? És mi az?
- Nem mondom meg, mert nem jó az ötlet. - kuncogott.
Az út további része csendesen telt. Clau bealudt én meg zenét hallgattam. Mikor leszállt a gép kerestünk egy taxit. Nagy nehezen de találtunk és elmentünk egy hotelbe.  Mikor oda értünk kértünk egy szobát. Meg is kaptuk a kulcsokat és mentünk fel a szobába.  - Nagyon szép - mondta Clau mikor beértünk.
- Igen nagyon szép - mondtam és letettem a kiválasztott  ágyamra a bőröndöket.

Szereplők

Claudia  Freese

 

Clau, 18 éves. Kedvenc színe a piros.

Optimista, nyugodt lány, céltudatos.

Kevés srác jön be neki, de aki igen

az nagyon. Nem rajong annyira a

vársárlásért. Imádja a romantikus filmeket

és mindent, a romantikával kapcsolatos.

Nikolett Jonshon

Niky, 18 éves. Kedvenc színe a lila.

Egy laza lány. Szeret gördeszkázni,

 a zene az élete. Nem sok fiú jön be neki.

Nem nagyon rajong a vásárlásért.  

Ross Shor Lynch

19 éves. Kedvenc színe a sárga.

Énekes, laza srác. Szeret gitározni,

gördeszkázni és még sok más dolgot.

Szereti a romantikus filmeket. 

Éneklés mellett, színészkedik és jól táncol. 

Dylan O'Brien 

19 éves. Nemrég költözött Los Angeles-be. Jó humora van, okos.

Még sosem volt szerelmes, de már szeretné megtalálni az igazit.

Sportol, méghozzá lacrosse-t. Állatbarát, van egy

Border Collie fajtájú kutyája, Dusty.

Tud zongorázni,dobolni és gitározni. Kedvenc színe a kék.

Rydel Mary Lynch

22 éves. Kedvenc színe a pink.

Szeret vásárolni. Zongorázik, énekel.

Szereti a romantikus filmeket.   

Riker Anthony Lynch

 

23 éves. Kedvenc színe a kék.

Szeret gitározni és énekelni, vicces srác.

Színészkedik és táncol.

Rocky Mark Lynch

22 éves. Kedvenc színe a zöld.

Szeret táncolni, énekelni,

dalszövegeket írni, nagyon vicces fiú.

Ryland Lynch

18 éves. Kedvenc színe a piros.

Táncos és DJ.

Ellington Lee Ratliff

 

23 éves. Kedvenc színe a zöld.

Nagyon vicces srác, szeret dobolni.