Nem tudom, hogy Claunak mi baja Rossal? Szerintem nagyon kedves. Mondjuk az is igaz, hogy Clau nem szokta meg a kedves fiúkat. Nálunk nem voltak túl kedves fiúk. Ez most nekem is nagyon szokatlan, hogy találkoztunk egy kedves fiúval akit nem csak a verekedés meg a piszkálás érdekel. Lehet, hogy Claunak ezért nem szimpatikus. És ha azt gondolná, hogy összejövök vele akkor azt a gondolatot kiverheti a fejéből. Nem is ismerem.
- Hé Clau - szólítottam meg. Ő csak nagy szemekkel rám nézett. - Ha azt gondolod, hogy összejönnék vele akkor ezt most verd ki a fejedből. Igen,nekem is szokatlan, hogy találkoztunk egy kedves fiúval. Igen,megadtuk egymásnak a telefonszámát. De én úgy tekintek rá mint egy új haverra.
- Haverra? Már haverok is vagytok? -kiakadt
- Oké, akkor elmondom neki, hogy nem vágyok egy kapcsolatra. És ezt el kell viselnie, ha tetszik ha nem. És.. van számodra egy nem túl jó hírem. - kezdtem.
- Na mond.
- Meghívott magukhoz vacsorázni.
- Hogy mi? És.. és elfogadtad?
- Persze, hogy nem. Azt mondtam, hogy majd még átgondoljuk. Tudod, hogy semmire sem válaszolok addig, ameddig veled nem beszéltem meg.
- Igen tudom. És szerintem még nem kéne oda mennünk. Még nem is ismerjük a családjukat.
- Igen. Én is ezen gondolkodtam. Akkor majd ha jobban megismerjük egymást - dőltem el az ágyon. Éreztem Clau pillantását rajtam és gyorsan hozzátettem - Persze. Csak ha te is benne vagy.
-Nem akarom megismerni, semmi érdeklődésem sincs iránta!
- Oké, akkor nem megyünk. Na de hagylak. Gyönyörködj csak a házban. Én is megyek.
- Oké. A földszintet még nem is láttam - gondolkodtam el és le is szaladtam. A lépcső alján megdermedtem. Gyönyörű látvány tárult a szemem elé. Hogy vehettek egy ilyen házat?
- Ez.. nagyon szép. Anyáék jól kitettek magukért.
- Igen. Nagyon szép. A legjobbat akarták neked. De figyi. Mi lesz a sulival?
- Csak holnap kell menni beiratkozni. Addig szerintem van bőven időnk. Pakoljunk ki.
- Igen ez egy remek ötlet. Menjünk - mondta Clau és elindult fel. Én még egy percet gyönyörködtem kábé úgy mindenben és én is elmentem kipakolni. A szobámba beérve a bőröndömhöz léptem és kinyitottam. Odamentem a szekrényhez és azt is kinyitottam. Nagyon meglepődtem. Nagyon nagy. Jó sok ruha fér bele. Elkezdtem a szekrényembe helyezni a ruhákat. Úgy egy órát elvoltam ezzel. Úgy gondoltam, hogy átmegyek Clau szobájába,ő hogy áll. Kopogás nélkül nyitottam be. Már megszoktuk, így nem lepődött meg.
- Te már meg is vagy? - kérdezte.
- Igen. Te már végeztél?
- Még nem.
- Segítsek?
- Azt megköszönném. - nevette el magát. Odamentem hozzá és segítettem a ruhákat betenni a szekrénybe. Ezzel is el voltunk. Mikor mindkettőnknek kész lett, úgy gondoltuk, hogy enni kéne valamit. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy semmi nem volt itthon. Szóval elmentünk a közeli boltba, ami csak pár háztömbnyire van innen. Elindultunk bevásárolni.
- Mit is veszünk pontosan? - kérdeztem hirtelen.
- Nem tudom. Valamit amit most megeszünk és holnap reggelire.
- Igen és holnap pedig összeírjuk, hogy mi kell és valamelyikünk eljön vásárolni.
- Az a valamelyikünk pedig te leszel. -mondta Clau.
- Ne máár. Nekem holnap el kell menni a suliba. Te meg kereshetnél valamilyen munkát.
- Igaz. De milyen munkát?
- Nem tudom. Elsőnek valamilyen könnyűt. Utána pedig lehetne valamilyen nehezebbet vagy nem is tudom.
- Igen,holnap akkor meg is nézek pár éttermet.
- Oké. Én pedig ha szünet lesz, akkor én is elkezdek valamit.
- Suli mellet?
- Miért is ne?
- Te tudod. Én nem szólok bele.
- Jobban is teszed. - mondtam és közben oda is értünk a bolthoz. Vettünk egy üdítőt és valamilyen fánkot. Vagyis azt csak Clau vette. Mikor megvettük ami kell, indutunk haza. A házba beérve én rögtön a konyha felé vettem az irányt. Letettem a szatyrokat és mindent - vagyis csak amit vettünk - eltettem a helyére. Hallottam, hogy csengetnek.
- Clau kinyitnád?
- Persze - hallottam a választ. Én tovább rakosgattam a holmikat.
- Niky.
- Igen? - fordultam meg.
- Látogatód van - mondta egy kicsit szúrós pillantással. Persze én ebből semmit nem értettem. Erre hamar rájöttem, mikor megláttam őt.
- Mi járatban? - néztem rá értetlenül.
- Erre jártam és gondoltam benézek. Ugye nem zavarok?
- De, igazából zavarsz. Majd talán máskor. Szia! -csapta volna be előtte az ajtót, de én megállítottam.
- Nem, komolyan sietek. Majd talán máskor. Holnap ráértek? - nézett Claura Ross. Bejött a házba. Clau is jött Ross után. Nem túl biztató nézéssel.
- Én holnap megyek az új sulimba.
- Én pedig holnap megyek állást keresni.
- Elmenjek veled? - kérdezte hirtelen Ross. Clau csak értetlenül ránézett és válaszra nyitotta a száját csak megelőztem.
- Igen. Kísérd el. Nem akarom, hogy eltévedjen. De most menj, mielőtt keresni kezdenek. - toltam ki az ajtón - Na szia - köszöntem el és gyorsan bezártam az ajtót.
- Te meg mi a fenét csinálsz? - kérdezte idegesen Clau.
- Tudod. ez a srác beléd van esve.
- Mi?? Nem. És hidd el, ha így lenne, belefojtanám a saját dobjába!
- De. Nem láttad, hogy néz rád?
- Hiszem most is hozzád jött
- Vagy csak azért jött, hogy lásson. Clau tudom, hogy nem szoktad meg a kedves fiúkat de fogadd el, hogy vannak még a világon. Holnap elmentek és szépen összebarátkoztok. És téma lezárva.
- Ezt nem teheted velem.
- De tehetem. Hidd el. Jó lesz.
-Chh, nagyon! -keresztbe tett kézzel leült a székre. - mondta Clau, én csak kacsintottam és felmentem. Fent előkerestem a pizsim és egy fehérneműt és elmenetem a fürdőbe. Letusoltam ami nagyjából 20 percig tartott és elmentem lefeküdni.
~Délelőtt 10 óra~
~Clau szemszöge~
Kialudtam magam, a jó pihe puha ágyban. Már jó pár napja nem aludtam ki magam. Ez jól jön, mivel ma Ross is velem jön, és ki nem állhatom. Nem szeretném látni azt az egoista pofáját, és látszik, hogy milyen gonoszan mosolyog. Meg az a festett haj. Hányingerem van tőle. Már cseppet sem jókedvűen kikászálódtam az ágyból, és mentem le a konyhába. Álmos fejjel, alig látok valamit, a szemem kezd visszacsukódni. De azért annyit láttam, hogy le tudjam venni a szekrényről a tegnapi fánkot. Csokis volt a teteje, csoki tortadíszekkel, ez a kedvencem. Elővettem nagy nehezen egy tányért, és nekiálltam a reggelimnek. Ó, bakker! A kakaó! Igen, 18 éves vagyok, és szeretem a kakaót. Nincs semmi rossz abban. Felálltam a székről, már kicsit pörgősebben, mint ahogy leültem, és nekiálltam elkészíteni a kakaót. Hirtelen csöngettek. De jó, pont ez hiányzott, a postás, és én pizsamában kakaót készítek. Jajj de jó. Hirtelen elment a kedvem. Még egyszer megnyomta az illető a csengőt, én meg nagy nehezen odaslattyogtam a papucsomban az ajtóhoz, és kinyitottam. Ott állt az a személy, akire most a legkevésbé vagyok kíváncsi. Ott álltam előtte, pizsiben, mamuszban, Ő meg szóhoz sem jutott.
-Bocsáss meg, felébresztettelek?-visszahúzódott a bűntudattól, hogy felébresztett-e.
-Hidd el, akkor már nem állnál itt az ajtóban.
Kuncogni kezdett. Úgy látszik viccesnek találta a hozzászólásomat. Tágabbra nyitottam az ajtót, hogy jöjjön be, mert már kezdtem fázni.
-Miért jöttél? -kérdeztem keresztbe font karral, és a félkész kakaómhoz sétáltam, befejezni.
-Te......nem is tudod?
-Micsodát? -öntöttem bele a tejet a kakaóporra, és kevergettem.
-Hogy...Nikyvel megbeszéltük, hogy 10:30-ra -nézett a kezén lévő órára.-jöjjek érted, és akkor megyünk keresni neked munkát.
-Nekem nem mondta. Jó. Tudod mit? Várj meg, amíg elkészülődök. Leült velem szembe a székre.
Én a fánkomhoz, és elkezdtem megenni, meg ittam hozzá a friss kakaómat, az előttem ülő srác meg csak nézett. Mivel itt volt, ezért kénytelen voltam gyorsan behabzsolni a fánkot, és meginni az italomat. Gyorsan felfutottam a fürdőbe, megfésültem a hajam, meg az összes többi....... Épp állapotban lefutottam Ross-hoz, és indultunk el. A bejárati ajtónál megállt, és felém fordult. Megkérdezte, hogy merre, és csak annyit válaszoltam, "Az állatorvoshoz". Ő csak bólintott, és elmentünk a kocsijához.
~Út közben ~
Pár percig csendben ültünk. Már az elejétől nem hagyott nyugodni egy kérdés. Úgy döntöttem, megkérdezem:
-Miért jöttél el velem?-kérdeztem.
Kicsit gondolkodott, majd elkezdte.
-Mert.....tudom, hogy nem bírsz és.....szeretném, ha ez megváltozna.
-Mégis miért olyan fontos ez, hogy bírjalak?
-Mert.....én bírlak. És jó lenne, ha barátok lennénk. Tényleg! Miért nem jöttetek tegnap át vacsorára?
-Meert miért mentünk volna át egy vadidegen családjához?-kicsit már felháborodtam.
Nem válaszolt, csak rám nézett. Csendben telt az út tovább. Beértünk az utcába, de nem találtunk parkolót. 5-ször kerültük meg az intézményt, de nem jutottunk semmire. Végre sikerült egyet találunk. Már azt hittem, hogy ilyen nyomi, hogy még egy parkolóhelyet sem tud találni. Késésben voltam, ezért gyorsan kiszálltam a kocsiból, befutottam az épületbe, és szerencsére tudtam, hogy melyik szobába kell, hogy menjek. Megtorpantam az ajtó előtt, vettem egy mély levegőt, és hirtelen megszólalt Ross.
"Mehetünk." Nagyon megijedtem, gyorsan megfordultam és ellöktem a mutatóujjammal, jelezve, hogy Ő itt marad. Először nem esett le neki, aztán végül megértette. Miután lecsillapodtam, bementem. A doktor úr udvariasan fogadott. Elmondta, hogy mi(k)nek kell megfelelnem. Kérdezte az életrajzomat, ami nem volt túl hosszú, ezért sikeresen elmondtam, mert elfelejtettem kinyomtatni. Miután befejeztem az életemről beszámoló fogalmazást, feltett még pár kérdést. A tudásomhoz képest sokat tudtam, így megkaptam a takarító szerepét kezdetlegesen. Jövő héten már el is kezdhetek dolgozni. Annyira örültem, hogy megkaptam az állást. Örömöm az épületből kijöve Ross-tól ment el.
~ Niky szemszöge ~
Ha hazaérek akkor Clau tuti ideges lesz, mivel nem tájékoztattam arról, hogy Ross 10:30 - ra ott lesz érte. Ezen nem is volt sok időm gondolkodni, mivel miután Ross kitett a sulinál - igen Ross felajánlotta, hogy elvisz - egyből elkezdtem görcsölni. Sok számomra idegen ember ment el mellettem és furán néztek rám, olyan ,, Ez meg mit áll itt mint egy szobor '' nézéssel. Ebből a nézésből ki tudtam deríteni, hogy bizonyára ők a menő diákok, akik mindenkit lenéznek. Eldöntöttem, hogy velük inkább nem foglalkozom és elindultam az épült felé. Az ajtó fölött volt írva az iskola neve. Hollywood Art High School nagy betűkkel. Remegő kézzel nyitottam ki az ajtót és már csak azt vettem észre, hogy bent vagyok. Egy átlagos iskolának nézett ki. Egy nagy folyosó tele diákokkal. A falaknál szekrények, melyek ki voltak dekorálva. Gondolom ez szokás. A bámulásomból egy fiú hang zökkentett ki.
- Új vagy itt? - kérdezte kedvesen. Én idegesen ránéztem. Sötétbarna haja összevissza állt. Barna szeme kedvesen csillogott. Fekete farmer volt rajta és fekete deszkás cipő. Fekete bőrdzseki volt rajta alatta pedig fehér póló. Állati jól nézett ki. Mikor kellően szemügyre vettem válaszoltam a kérdésére.
- Igen.. Igen új vagyok. Megtudnád mutatni hol van az igazgatói ? - kérdeztem.
- Persze. Én is oda megyek. Gyere elkísérlek - mondta kedvesen majd hozzátette - Amúgy hogy hívnak?
- Nikolett Jonshon. És téged?
- Dylan O'Brien - mutatkozott ő is be. Hamar odaértünk az igazgatóihoz. Dylan bekopogott. Egy olyan 29 év körüli nő nyitott ajtót.
- Jó napot. Ő itt Nikolett Jonshon. Beiratkozni jött, engem pedig hivatott az igazgató - szólalt meg Dylan. A nő beinvitált minket. Kicsit félve lépkedtem a számomra még ismeretlen - mivel még csak a nevét tudom - fiú mellett.
- Jó reggelt. Üljenek le. - szólalt meg az igazgató. Mi szófogadóan leültünk egy-egy székre és figyelmesen vártunk.
- Ha jól tudom maga Nikolett Jonshon. Új diák. A beiratkozás miatt jött. - nézett rám.
- Igen. - mondtam enyhe mosollyal az arcomon.
- Nagyon gratulálok. Egy ilyen iskolába nem sok gyerek felel meg. Maga ifjú hölgy nagyon tehetséges. A papírokat az asszisztensem máris hozza. Addig is Dylan. - nézett rá a diri. - Dylan. Nagyon meglep a változásod. Csak nem megkomolyodtál? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Hát tudja. Sosem késő megkomolyodni. Úgy gondoltam, hogy kipróbálom milyen.- mosolyodott el Dylan.
- Remélem tetszeni fog a dolog és mostantól komoly leszel
- Meglátjuk. - felelt még mindig mosolyogva.
- Köszönöm, most elmehet - Dylan felállt és elhagyta a szobát. Ezután a diri felém fordult. A beszélgetésük során aláírtam a papírokat. - Remélem jól fogja itt érezni magát.
- Ez nem kérdés. Mindig is ide akartam járni.
- Ennek nagyon örülök. Az asszisztensem odaad minden felszerelést.
- Rendben.
- Rendben. Most elmehet.
- Viszontlátásra. - köszöntem el és kimentem a szobából. Amy - az asszisztens neve - előtt megálltam. Odaadta a felszereléseket és már mentem is. A bejárati ajtó előtt láttam, hogy Dylan ott áll és vár valakit. Hamar kiderült, hogy engem. Zavartan megálltam előtte. És ránéztem.
- Na, hogy ment? - kérdezte.
- Jól. Asszem. - mondtam bizonytalanul.
- Nyugi. minden oké lesz. Hé körbevezesselek a suliban? - vetette fel az ötletet.
- Azt..megköszönném. - mondtam és elindultunk. Mindent megmutatott és mindenről elmondta, hogy mi. Úgy egy órán át sétáltunk az iskolába. Jobban megismertük egymást. Sokat röhögtünk. És a barátainak is bemutatott - Wow - Mikor már tényleg mindent megnéztünk úgy gondoltam, hogy ideje haza indulni. Nekem csak holnap kell majd jönnöm. Ross üzent, hogy jöjjön-e értem. Gondolkodtam végül arra jutottam, hogy nem kell. Egy kicsit gyalogolok, abba még senki nem hallt bele. Sétálás közben nézegettem az utcákat. Los Angeles nagyon szép.
~ Délután 15:30 ~
Mikor haza értem Clau ült a konyhában és gondolom engem várt. Lassacskán bementem mert gondoltam, hogy kapni fogok a reggeli incidensért. Mondjuk nem volt olyan nagy de a részéről igen. + nem nagyon kedveli Ross-t.
- Sziaa.... Milyen volt a napod? - kérdeztem félve. Ő csak mosolyogva rám nézett.
- Találtam állást. Egy állatorvosnál. Kezdésképp még csak takarítónak. De megfelel. És neked, milyen napod volt? Milyen a suli? - nem hozta fel Ross-t. Na most vagy csinált vele valamit, vagy ezt a témát nem most fogjuk megvitatni.
- Ohh a suli irtó klassz. Volt ott egy fiú Dylan O'Brien. Nagyon cuki. Körbevezetett a suliban és még a haverjainak is bemutatott. - áradoztam a mai napomról.
És ez lenne a 3. rész. Remélem tetszett nektek. Ha igen akkor jelezzétek :) A kövi rész hamarosan érkezik.
Puszii Niky és Cleo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése